CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!



Nemi betegségek - Általános információk

A szexuális úton terjedő, más szóval nemi betegségek a fertőző betegségek körébe tartoznak. Több, mint 20 betegség tartozik ide, melyeket baktériumok, vírusok, gombák vagy élősdiek okoznak. A szexuális úton terjedő betegségekben az a közös, hogy elsősorban nemi úton terjednek. A kórokozók fertőzőképessége, a betegség lefolyása, valamint a terápiás lehetőségek, illetve a megelőzés azonban betegségenként változó.


A "klasszikus" nemi betegségek (pl. szifilisz, gonorrhoea) ma már nem olyan fenyegetőek, mint régebben, mert antibiotikummal kezelhetők. A hepatitis B ellen - mely komoly, szintén nemi úton terjedő betegség - már hosszabb ideje létezik védőoltás. A ma leginkább rettegett nemi betegség az AIDS, mert ellene sem gyógyszer, sem védőoltás nem áll rendelkezésre. A becslések szerint világszerte évente 330 millió ember kap el valamilyen nemi betegséget. A leginkább elterjedt a Trichomonas-fertőzés, mely 120 millió főt érint, ezt követi a Chlamydia 50 millióval, valamint a gonorrhoea 25 millió megbetegedéssel. A HIV-fertőzöttek számát ma 42 millió főre teszik.

A szexuális úton terjedő betegségek elsősorban közösülés útján terjednek, amikor a fertőzött testváladék (ondó, ill. hüvelyváladék) közvetlen érintkezésbe kerül a nyálkahártyával. A legtöbb nemi betegség, különösképpen a herpeszfertőzés orális kapcsolat, csókolózás vagy petting során is átadható (a fertőzött testváladékkal való közvetlen kapcsolat révén). Azonban a fertőzött anya is átadhatja magzatának ill. az újszülöttnek ezeket a betegségeket. Néhány nemi betegség (hepatitis B és C, AIDS és szifilisz) a véren keresztül, fertőzött vérkonzervek, ill. vértermékek használatával vagy az intravénás drogot használók közös tűhasználata során is átadható. Az indirekt megfertőződés, pl. közös törölközők, illatszerek és hasonlók használata révén egyes kórokozók esetében lehetséges, azonban igen ritkán fordul elő; cseppfertőzés (pl. köhögés, tüsszentés által) útján pedig e betegségek nem terjednek.

A mindennapi társadalmi érintkezés során (háztartás, munkahely, utazás stb.) a nemi betegségekkel való megfertőződés a szokásos higiéniai szabályok betartása mellett kizárt. A legtöbb nemi betegség először a fertőződés helyén észlelhető (legfontosabb kivételek a hepatitis B és az AIDS), tehát a nemi szerveken: a hímtagon, a hüvelyben és a szeméremajkakon, továbbá a végbél és a szájüreg is érintett lehet. Vannak nemi betegségek, melyek egyszerűen csak kellemetlenek, mások azonban veszélyesek is: kezeletlenül az egész testben elterjednek, és ezután részben súlyos, visszafordíthatatlan károkat okozhatnak, mint amilyen a terméketlenség, az agykárosodás vagy a vakság. A legveszélyesebb nemi betegség a HIV-fertőzés, mely mai tudásunk szerint átlag 12 év után vezet az AIDS elnevezésű végső stádiumba, amely a legtöbb esetben halállal végződik.


Leggyakoribb nemi betegségek áttekintése - Tudj meg róluk többet

A herpesz genitalis a nemi szervek, a végbélnyílás kör...
A betegséget a Chlamydia trachomatis baktérium bizonyos...
A Trichomonas elterjedt egysejtű parazita, amely a húgyvezet...
Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome = szerzett immunhi...
Az élesztőgomba (Candida albicans) nagyon széles k...
A rühösség (scabies) atkafertőzés, mely apró, vörös...
A lapostetű kis rovar, amely a nemi szőrzetben ássa el mag...
A lágyfekély nemi úton terjedő betegség, melyet a Haemophilus...
A szifiliszt spirál formájú baktériumok (Treponema pallidum)...
A condylomát vagy hegyes függölyt (genitális...
Láthatatlan kórság? A chlamydiasis a nemi szervek, a méhnyak,...
A gonorrhoeát szintén baktérium (Neisseria...
Különböző hepatitis-vírusokat ismerünk,...
Mi a hüvelygyulladás? A hüvelygyulladás, vagy más n...


Hogyan védekezhetünk a nemi betegségek ellen?

Mivel a nemi betegségek kizárólag közösülés útján terjednek, a védőintézkedéseket is e körben kell alkalmaznunk. Egyes nemi betegségek kívülről láthatóak, sok esetben azonban a partneren nem lehet észrevenni, hogy esetleg valamilyen nemi betegségben szenved.

Hűség

Két egészséges partner által fenntartott hűséges kapcsolat keretében a nemi betegséggel való megfertőződés veszélye kizárt.

Gondos partnerválasztás

Minden új szexuális kapcsolat alapvetően magában hordozza a megfertőződés veszélyét. Ez csak akkor kizárt, ha a partner sem fertőzött. Ezért különösen fontos, hogy nagyon gondosan válasszuk ki partnerünket. Legjobb a partnerrel folytatott nyílt beszélgetés során a kockázat mértékét tisztázni. Milyen volt leendő partnerünk előélete? Hogyan szándékozunk védekezni a betegségek ellen? A bajok elhallgatása csak a kórokozóknak használ.

AIDS-teszt

Mivel az AIDS nem gyógyítható, manapság ajánlatos a HIV-tesztet elvégeztetni annak kizárása érdekében, hogy esetleg a múltban észrevétlenül megfertőződtünk.

Futó szexuális kapcsolatok kerülése

Mivel nem minden nemi betegség kezelhető, és adott esetben halálhoz vezethet (AIDS) vagy súlyos károkat idéz elő az emberi testben (hepatitis B és C), avagy terméketlenséget okozhat, tanácsos a futó szexuális kapcsolatokról lemondani (különösen utazások során). Már egyetlen nemi aktus is elegendő lehet a megfertőződéshez, ha partnerünk valamilyen nemi betegségben szenved. A partnerek gyakori cseréje fokozza annak veszélyét, hogy fertőzött személlyel kerülünk kapcsolatba.

Óvszerhasználat

Tartós kapcsolaton kívüli ismerkedés esetén az óvszer helyes alkalmazásával a nemi betegségek kockázata csökkenthető, teljesen azonban nem zárható ki. Még államilag ellenőrzött óvszerek esetében is fennmarad egy pár százalékos kockázat, hogy esetleg megfertőződhetünk, ami a halálos kimenetelre való tekintettel nem elhanyagolható. Épp a fiataloknak van természetes módon gyakran még túl kevés tapasztalatuk az óvszer használatában, ezért az alkalmazási hibák veszélye fokozottabb.

A droghasználat mellőzése

A drog és az alkohol megzavarja a valóságérzéket, elködösíti a felelősségtudatot, gyengíti az ítélőképességet, éppúgy, mint az önkontrollt és ezáltal meggondolatlan, gyakran védekezés nélküli nemi kapcsolatokhoz vezet. Pusztán az AIDS miatt is nagy jelentősége van a drogok kerülésének.

Hepatitis B elleni védőoltás

Amennyiben Ön a hepatitis B tekintetében valamilyen rizikócsoporthoz tartozik (pl.: egészségügyi dolgozó, dialízisre szoruló beteg, intravénás droghasználó, hosszabb időn keresztül tartózkodik valamely fejlődő országban), minden esetben ajánlatos a hepatitis B elleni védőoltást beadatni. Ma valójában mindenkinek ajánlatos az oltás igénybe vétele.

A legfontosabb nemi úton terjedő betegségek áttekintése

Betegség

Kórokozó

Lappangási idő

Kezelés

Megjegyzések

Szifilisz

baktérium (Treponema pallidum)

3 hét

antibiotikum

időben elkezdett kezelés esetében teljes körű gyógyulás

Gonorrhoea

baktérium (Neisseria gonorrhoeae)

néhány nap

antibiotikum

időben elkezdett kezelés esetében teljes körű gyógyulás

Ulcus molle

baktérium (Haemophilus ducreyi)

néhány nap

antibiotikum

időben elkezdett kezelés esetében teljes körű gyógyulás

Lymphogranuloma inguinale

baktérium (spez. Stämme Chlamydia trachomatis)

néhány nap

antibiotikum

időben elkezdett kezelés esetében teljes körű gyógyulás

Chlamydia-fertőzés

baktérium (Chlamydia trachomatis)

néhány nap

antibiotikum

időben elkezdett kezelés esetében teljes körű gyógyulás

HIV-fertőzés/AIDS

vírus (HIV-1/-2) HIV-teszt 2â??6 héten belül, de maximum 3 hónapon belül pozitív

kb. 12 év

retrovírus-ellenes gyógyszerek

nem gyógyítható, a vírus a testben marad, élethosszító és a tüneteket csökkentő kezelés lehetséges

Hepatitis B és C

vírus (HBV/HCV)

néhány hét vagy hónap

tüneti, területi kezelés, vírusölő szerek

általában spontán gyógyulás, vírusellenes kezelés lehetősége fennáll, megelőző oltás a HBV ellen lehetséges

Herpes genitalis

vírus (Herpes simplex vírus 2)

néhány nap

tüneti kezelés

részleges gyógyulás, a vírus a testben maradhat

Nemi szervek szemölcse

vírus (Papillomaviren)

4 hét

sebészeti megoldás

a gyógyulás lehetséges, a méhszájrák kialakulásának kockázata megnövekedhet

Trichomoniasis

parazita (Trichomonas vaginalis)

néhány nap

élősdi elleni szerek

a teljes körű gyógyulás lehetősége fennáll

Gombás fertőzés

élesztőgomba (elsősorban Candida albicans)

néhány nap

gombaölő szerek

a teljes körű gyógyulás lehetősége fennáll

Lapostetű

rovar (Phthirus pubis)

néhány nap

élősdi elleni szerek

a teljes körű gyógyulás lehetősége fennáll

Rüh (Scabies)

atka (Sarcoptes scabiei)

gyakran több hét

élősdi elleni szerek

a teljes körű gyógyulás lehetősége fennáll