Mi számít megcsalásnak?

Tévhit lenne, hogy a férfiak gyakrabban lépnek félre, mint a nők? Meg kell gyónnod, ha volt egy viszonyod? Mikor kell megbocsátanod, ha megcsaltak? Miről szól a megcsalás?

Egy kapcsolatban nem egy szerelmi háromszög kialakulásával, és nem a megcsalással kezdődnek a problémák - és általában nem is ott érnek véget. Valami már nem volt jó, az együttlét és a szeretkezések ellaposodtak, elveszett a tűz és a figyelem, veszekedések mérgezték meg a mindennapokat. Két ember között olyan nagyra nőtt a távolság, hogy nem hallják egymás hangját. Végül nem ritka, hogy mindketten egy másik karjában kötnek ki .

Boldogtalan boldogság

Mindenkiben ott szunnyad az a bizonyos kisördög . A pasikban biztosan - mondják a nők. És hazudik az a nő, aki azt állítja, hogy benne nem. Sőt van olyan is, akiben nem csak szunnyad. Többnyire nem igaz, hogy egy férfi csak akkor kezd egy másik szoknya felé kacsintgatni, ha már nem szereti, vagy nem annyira szereti párját, mint korábban. Míg a legtöbben előbb-utóbb klasszikus együttélésre, boldog otthonra vágynak, a kapcsolatok nagy részébe mégis becsúszhat egy-egy félrelépés. Aztán vagy kiderül, vagy nem.
A hűtlenség szólhat egy éjszakára, lehet pár hónapig tartó futó viszony és hosszabb, akár évekig titkolt szerelem is . A megcsalás persze mindhárom résztvevőnek többé-kevésbé kellemetlen, a lopott örömök természetüknél fogva szomorúságot hoznak magukkal. Mindegyik fél számára.
Az ok hűtlen nők esetében legtöbbször a megbecsülés, a szeretet hiánya, míg a férfiak az állandó kritika, féltékenység, az önbecsülés hiánya, vagy éppen az állandó megfelelési vágy okoz problémát. Mindkét fél ugyanazt akarja: megkapni valamit egy harmadik féltől, ami saját kapcsolatából hiányzik.

A flörttel kezdődik minden?

Kezdjük az elején: honnan tudod, hogy megcsalnak? A megcsalás - szépítsük akárhogyan, találjunk rá bármilyen okot- mindig rombolja a bizalmat. És ahol a bizalom haldoklik, vele együtt haldoklik a párkapcsolat, a szerelem is.
Férfi ismerősöm elmondása szerint egy pasi esetében nagyon ritkán okoz bármiféle lelki válságot az, ha állandó és ?szeretett? párja mellett plátói epekedés lesz úrrá rajta. Akkor is, ha ez urambocsá élénk fantáziálásokban, túlzásokba eső kedveskedésekben nyilvánul meg.

Persze, megpróbálhatunk álmodozások és flörtök nélkül és élni, de ezzel önmagunkból veszítünk el egy fontos darabot, amely ugyanúgy létszükségletünk, mint a táplálék vagy a levegő.
Eszerint örök dilemma marad, hogy a flört már megcsalás-e.

A viszony többnyire a szexről szól?

A legtöbb viszony a friss és új varázsokkal teli ismerkedésről, na és persze a szexről szól. De legtöbbször nem ez az elsődleges ok, amiért az emberek hűtlenek. Egy felnőtt viszonytól olyat vár el az ember, ami a házasságában nincs meg . Ez ennyire egyszerű. Jóval kevésbé könnyű megfogalmazni, mi az, ami hiányzik. Vannak, akik olyat keresnek benne, amit elvesztettek, például egy bizalommal teli barátságot, a kezdeti szenvedélyes időszakot, vagy mások a tovatűnt fiatalságot. És vannak, akik a tökéletes partnerüket csalják meg mert elegük van a tökéletességéből.
Az biztos, a titkos szex varázsa sokakat rabul ejt és fogva tart egy ideig, ám egyesek csak a gondolatig jutnak el, mások a kísértésig, vagy még tovább. Kemény feladat a hűtlenséggel szembesülni, legyen az bármelyik oldal.

A férfiak vagy a nők a bűnösebbek?

Ki kit csal meg? A történelem során elsősorban a férfiakat tekintették a kezdeményező félnek, és a nőket a bűnösnek. A társadalom változásával viszont ez a kép jócskán megváltozott.  A férfiakra jellemző, hogy nehezebben alakítanak ki érzelmi viszonyt , mint a nők, és számukra egy félrelépés csupán egy kaland.  A nőkben többnyire mélyebb érzelmi nyomot hagy egy kaland. Az egyenjogúságnak is köszönhetően a nők igyekeznek azokat az űröket kitölteni, melyeket hiányolnak a családi életből. Ha nem kap kellő megbecsülést a férjétől, érthető módon más érzelmi támasz után néz.

Ha a kalandban nincs szex, az nem is viszony?

Az érzelmi hűtlenséget sokan veszélyesebbnek és súlyosabbnak tartják, mint a fizikait. Mély, szenvedélyes kapcsolat két ember között, akik gyakran észre sem veszik, hogy átlépték a barátság és a romantikus szerelem határát, a legnagyobb fenyegetés, ami csak egy házasságra leselkedhet. A hűtlen emberek 80 százalékának egy ?barátsággal? kezdődött a viszonya, nagyon gyakran munkakapcsolatból.
Egy tanulmány szerint a nők 50 százalékánál, a férfiak 62 százalékánál egy munkahelyi kapcsolatból alakult ki viszony.
Az intenzív, láthatatlan, erotikus érzelmi hűtlenség veszélyes, szenvedélyes és könnyű megúszni . A nők esetében miközben mindig úgy tesznek, mintha szinglik lennének, pedig mélyen elkötelezettnek érzik magukat. Ha titkos üzeneteket vagy leveleket küldözgetnek; ha titkolják a partnerük előtt, hogy kivel találkoztak aznap, milyenek a munkatársaik, akkor érzelmileg megcsalják a házastársukat, barátjukat.

 

 

Neked mi a véleményed? Szerinted mi számít megcsalásnak?

 

Gaines66 képe
Teljesen egyetértek azzal a

Teljesen egyetértek azzal a megállapítással, hogy az érzelmi hűtlenség számít igazi megcsalásnak. Ebben az esetben már nincs jelentősége, hogy követi vagy kíséri-e testiség! Ellenben, ha csak fiziológiai szinten tud maradni egy viszony, szerintem akkor semmi komoly jelentősége sincs a meglévő kapcsolat tekintetében.
Tudom, hogy erre a véleményre azt szokták mondani, hogy ez hímsoviniszta álláspont. Nézetem szerint ez azért nem áll meg, mert a mai emancipált világunkban a hölgyek is képesek ebben a témában hasonlóan gondolkodni. Csak egy a különbség, hogy ők sokkal diszkrétebbek ebben a témában/is/.

Gaines66 írta - cs, 2011-04-14 17:21
szexa képe
Már a gondolat hogy egy

Már a gondolat hogy egy masikal mijen lene az is megcsalás . És igy kezdődik minden ezt tapaszalatbol mondom .

szexa írta - cs, 2011-04-14 17:20