AIDS

Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome = szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV (Human Immunodeficiency Virus = emberi immunhiány vírusa) által előidézett, gyakorlatilag 100%-os letalitású tünetegyüttes, amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. A vírus az immunrendszer sejtjeit, elsősorban a CD4 receptorral rendelkező T-limfocitákat pusztítja. Az immunrendszer fokozatos leromlása elősegíti az oportunista fertőzések és a daganatok megjelenését. A fertőzés után a tünetek általában évekkel (átlagosan 5 évvel) később jelentkeznek, de időközben a fertőzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus átadható direkt nyálkahártya kontaktussal vagy különböző testfolyadékok által, mint a vér, ondó, hüvelyváladék, előváladék és anyatej.

A fertőzés bekövetkezhet közösülés, vérátömlesztés során, fertőzött injekciós tű által, anya és csecsemő között a terhesség, szülés és szoptatás alatt, vagy ha a fent említett folyadékok valamelyike egy nyálkahártya vagy bőr sérüléssel érintkezik. Az AIDS-et 1981. december 1-jétől jegyzik, mint különálló betegség. A vírus terjedésének menete 1959-ig vezethető vissza. A legtöbb tudós szerint a HIV Fekete-Afrikában alakult ki a 20. század első felében.Ma már pandémiás jellegű. A WHO becslése szerint 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben és 2,1 millió halt bele, amiből 330 ezer gyerek. A fertőzöttek több mint háromnegyede Fekete-Afrikában él. Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható. Ezek a gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető krónikus fertőzés.

Betegség szakaszai

A betegség lefolyása öt szakaszra osztható:

1. szakasz – HIV fertőzés utáni 3-4 hét a HIV vírus lappangási időszaka, a beteg nem AIDS-es.

2. szakasz – Primer vagy akut HIV tünetegyüttes – a HIV fertőzést követő 3-6 hétben lép fel. Tünetei: átmeneti nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, fáradékonyság, rossz közérzet, izomfájdalom és kanyarószerű bőrkiütések. A fertőzöttek 1-2 hét elteltével hirtelen tünetmentessé válnak.

3. szakasz – Krónikus tünetmentes HIV betegség – Semmilyen klinikai tünet nincs, az immunrendszer funkciója kielégítő, közben a vírus szaporodása változatlan mértékben zajlik, a CD4+ T limfociták száma folyamatosan csökken. Ez az állapot 3-8 évig tart.

4. szakasz – Tünetes HIV betegség– Megjelenik a krónikus, megmagyarázhatatlan hasmenés időszaka, és tovább tart, mint egy hónap. Nyirokcsomó-megnagyobbodás, fogyás, lázrohamok, éjjeli izzadás, szájpenész, övsömör.

5. szakasz – Kifejlett HIV betegség, AIDS stádium – Megjelennek a toxoplazmák az agyban, gombás fertőzések a bőrön, bronchitis és/vagy tüdőgyulladás, Kaposi szarkóma. Ezt a szakaszt nevezzük AIDS betegségnek. Ennek átlagos időtartalma 6 hónaptól 2 évig terjed, melyet halál követ.

A HIV terjedése

A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed; elsősorban óvszer nélküli közösülés és közös tűvel folytatott injekciós kábítószer használat révén. Másodsorban fertőzött vérkészítményből, illetve szülés vagy szoptatás során, de egy nyílt seb minden helyzetben veszélyes lehet. A fertőzést 8 hét elteltével lehet kimutatni. A fertőzés utáni nyolc héten belül végzett teszt (szűrés) ritka esetben ál-negatív eredményt adhat: a vírus hatására termelődő ellenanyagot még nem tudják kimutatni, azonban a vizsgált személy fertőzött és fertőző. Ebben az időszakban vehető észre az immunsejtek számának megnövekedése. Elméletileg a vírus sejtekbe való beágyazódása előtt elpusztítható, erre azonban az időkorlát (körülbelül 72 óra) valamint a folyamatos mutációk miatt kicsi az esély. A jelenlegi gyógyszerkombinációkkal – fegyelmezett szedés mellett – számottevően meg lehet hosszabbítani a fertőzöttek életét.

Kezelése

A betegség kezelésére ún. „gyógyszerkoktélokat”, kombinációs terápiát alkalmaznak, vagyis az alábbi szerek különféle szempontok szerint összeállított kombinációját: reverz transzkriptáz inhibitorok (nukleozid analógok): például AZT, ddI, ddc, 3TC, d4T nem nukleozid típusú reverz transzkriptáz inhibitorok: például efavirenz, nevirapine, delavirdine proteáz inhibitorok (a p55 – p24 alakulást gátolja): például lopinavir, saquinavir, indinavir, ritonavir. fúziós inhibitorok (a vírus összeolvadását gátolja a gazdasejttel): például enfuvirtide.

A kezelés az immunrendszer leépülése ellen irányul, a vírus elleni védekezés sokkal nehezebb feladat a nagyfokú, akár egy egyénben is megfigyelhető variabilitás miatt. A vírus nagyon gyorsan és könnyen mutálódik, alkalmazkodik a gyógyszerekhez és rezisztenssé válik rájuk. Ez azonban elkerülhető a kombinációs terápia alkalmazásával, amely lelassítja a HIV szaporodását, és megőrzi az immunrendszer viszonylagos épségét. Nagyon ritkán előfordul, hogy bár a HIV vírus bejut egy ember szervezetébe, az nem betegedik meg, ugyanis egy génvariáns miatt immúnis a HIV vírusra. Dr. Eric Faure, a marseille-i egyetem professzorának és társainak a New Scientistben publikált kutatása szerint az európaiak AIDS-szel szembeni sebezhetősége egy olyan betegséggel függ össze, amelyet a Római Birodalom hódítói terjesztettek, és amely megölte az AIDS ellen védelmet nyújtó CCR5?Delta 32 gén hordozóit. A 19 ezer európai lakosra kiterjedő vizsgálat többek közt kimutatta, hogy míg a görögöknek 4, addig a Skandináv-félsziget lakóinak 15%-a hordozza ezt a gént.

Tévhitek

A szokásos társadalmi, rokoni, baráti érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. A vírus a szabad levegőn pár perc alatt elpusztul, de – az esetleges vérzések miatt – kerülni kell a közös fogkefe vagy borotva használatát.

A vírus terjedése akkor történhet meg, ha nyálkahártyára illetve seben keresztül a véráramba kerül a fertőzött személy vére, anyateje, hüvelyváladéka, ondója (esetleg előváladéka) vagy könnye. Csókkal a HIV azért nem terjed (bár a szájban mindig vannak apró sérülések), mert a nyálban a vírus mennyisége elenyésző. Természetesen fertőzés előfordulhat, ha a csók során a szájban vér van.

Megelőzés

Jelenleg nincs ellenszere, védőoltás sincs ellene. Megelőzésének lehetséges módszerei a óvszer használata szexuális érintkezés során, vagy a monogám partnerkapcsolat. A fecskendővel vagy vérátömlesztéssel való terjedés visszaszorítására alkalmas az egyszerhasználatos fecskendőre való áttérés valamint a vérkészítmények szűrése. Egyes népcsoportok, például egyes kaukázusi csoportok veleszületett védettséggel rendelkeznek a fertőzéssel szemben.

HIV szűrés és tanácsadás

 

  • Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika,
    • Budapest VIII. kerület, Mária utca 41.
    • tel: 388-2419
    • Rendelés: hétköznap 8-12
  • Szent László Kórház Ambulancia
    • Cím:Budapest, IX kerület, Gyáli út 5-7.
    • tel:455-8100/8328
    • Rendelés: hétköznap 8-14
  • Anonim AIDS tanácsadó szolgálat, ingyenes
    • Budapest, XI ker, Karolina ut 35/b.
    • tel:466-9283.
    • rendelés:hétfő, szerda, csütörtök: 16.00-20.00H. kedd, péntek: 09.00-12.00
  • Szent Sebestyén 97 Kft. ingyenes, anonim csak homoszexuálisoknak!
    • Cím:Budapest, IX kerület, Podmaniczky ut 27 fsz 10. tel:302-7572
  • Józsefvárosi SDT tanácsadó szolgálat
    • Cím: 1084 Budapest, József u 46.
    • Tel:303-4490, 476-4400
  • Fővárosi Önkormányzat Schöpf-Merei Ágost Szakkórház és Anyavédelmi Központ SDT rendelés
    • Cím:1092 Budapest, Bakáts tér 10.

 

 

További Nemi Betegségek

A herpesz genitalis a nemi szervek, a végbélnyílás kör...
A betegséget a Chlamydia trachomatis baktérium bizonyos...
A condylomát vagy hegyes függölyt (genitális...
Különböző hepatitis-vírusokat ismerünk,...